Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció 25. Jubileumi Tudományos Ülése és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház II. Belgyógyászati Osztály, Gasztroenterológia Továbbképző Tanfolyama

2021.09.10-11.

Helyszín: Hotel Délibáb

Hajdúszoboszló, József Attila u. 5.

 

Továbbképzési pontérték: 28 pont

Akkreditáció: DE ÁOK/2021.I./00006

Köszöntő

Kedves Kollégák!
Szeretettel várunk minden résztvevőt az MGT Colon Szekció 2021. évi Tudományos Ülésén.
Az idei rendezvényünk azért különleges, mert a Colon Szekció 25 éves jubileumát
ünnepeljük, hiszen a Szekció 1996-ban Miskolcon alakult meg.
A legutóbbi kongresszusunkat 2020. március 6-án, a Vastagbélrák Világnapján tartottuk azt
tervezve, hogy a továbbiakban ezt az időpontot (minden március első pénteki napját)
hagyományként bevezetjük. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az év utolsó jelenléti
rendezvénye, még nem éreztük a Covid-19 világjárvány súlyát, és azt sem láttuk előre, hogy a

következő konferenciánk tervezett időpontjában, 2021. március 5-én, hazánkban rekordot
dönt majd az új fertőzöttek száma és tombol a járvány harmadik hulláma.
Az elmúlt másfél évben megélt számtalan korlátozás, veszteség, fizikai és pszichés terhelés
után igazán nagy öröm számunkra, hogy végre személyesen is találkozhatunk, és reméljük,
méltóképpen meg tudjuk ünnepelni a Colon Szekció fennállásának negyedszázados
évfordulóját.
Megpróbáltuk a programot gyakorlati szempontok szerint úgy összeállítani, hogy mindenki
találjon benne érdekes, számára hasznos információt, valamint kiemelt szerepet kapott a
saját tapasztalatok ismertetése is. A főtémák között a gyulladásos bélbetegségek kezelése és
sebészeti határterületei, a haematochesia ritkább, diagnosztikus nehézséget okozó formái
szerepelnek, egy videoblokkban izgalmas, válogatott esetbemutatásokat nézhetünk meg
operatív endoszkópos beavatkozásokról és azok szövődményeinek ellátásáról. A szakmai
program színesítéseként lesz egy kis nyelvészet, genetika és természetesen a COVID kapcsán
szerzett újabb ismeretek sem maradtak le a palettáról. Sor kerül a hagyományos Prónay
emlékelőadásra és díjátadásra, amely 1999 óta minden évben különleges ünnepi pillanata a
Colon Szekció üléseinek. Az idén vezetőségválasztó közgyűlésre is készülünk.
Bízunk benne, hogy a szakmai program felkelti érdeklődésüket, elnyeri tetszésüket és jut idő
baráti beszélgetésekre és feltöltődésre is.

Minden résztvevőnek kellemes és hasznos időtöltést kíván az

MGT Colon Szekció vezetősége nevében
Kristóf Tünde

Helyszín

Hotel Délibáb
Hajdúszoboszló, József Attila u. 3.

Regisztrációs díjak

Amennyiben a járványhelyzet alakulása miatt a rendezvényekre vonatkozóan létszámkorlátozás bevezetésére kerül sor, a résztvevői létszámot a jelentkezések beérkezési sorrendjében vesszük figyelembe.

A Kormány 264/2021. (V.21) rendeletével módosított 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet konferenciákra vonatkozó szabályozása értelmében a rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható!

 

 

2021. június 18. előtt

2021. június 18. után

Colon szekció tagok

30.000,- Ft

35.000,- Ft

Nem tag

35.000,- Ft

40.000,- Ft

Cégképviselő

35.000,- Ft

40.000,- Ft

Szakdolgozó, asszisztens

25.000,- Ft

30.000,- Ft

Orvostanhallgató (hallgatói jogviszony igazolása esetén) *

Díjmentes

12.000,- Ft

Nyugdíjas *

Díjmentes

12.000,- Ft

*A kedvezményes regisztráció (orvostanhallgató, nyugdíjas) nem vonatkozik a regisztrációs díjban szereplő szept.10-i vacsorára (8.000.-Ft/fő), mely külön fizetendő.

A regisztrációs díj tartalmazza: a regisztrációt (27 % áfás) a tudományos programon, a szakmai kiállítás megtekintését, program- és absztrakt füzetet, névkitűzőt, kredit igazolást, kongresszusi dossziét, kávészünetet (6.000.-Ft / fő, 5 % áfás) és a szept. 10-i vacsorát (8.000.-Ft/fő, 5 % áfás).

Szabadon bejelentett előadások: absztrakt beadási határidő 2021. július 4.

Kongresszus szervező:
SZERVIZ Iroda Utazásszervező Kft.
3530 Miskolc Mátírok u.1
info@szerviziroda.hu
www.szerviziroda.hu

Szponzoráció, kiállítás
Ócsai Ágnes
Tel. + 36 30 9951 671
Email: a.ocsai@szerviziroda.hu

Egyéni regisztráció, szállás
Schreiber Helga
Tel. + 36 70 6303  055
Email: h.schreiber@szerviziroda.hu

2021 © SZERVIZ IRODA Kft. 3530 Miskolc, Mártírok u. 1. | design by zebdesign.hu